Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
Szakmai lapszemle

Keresik a depressziót az agyban, hogy majd kezelni próbálják

A hír kategóriája: Szakmai lapszemle

A cikk kelte: 2023.01.10.

MANIT

Az amerikai kutatóknak sikerült összefüggést találniuk az agy egy bizonyos régiójának aktivitása, valamint a depresszió mértéke között.

Az amerikai Baylor College of Medicine kutatói azt állítják, kifejlesztettek egy hangulat dekódolására alkalmas metódust, amely segítségével az agy aktivitását figyelve leolvashatóvá válik az adott személy érzelmi állapota – számolt be róla az IFLScience portál publikációja alapján a HVG.hu.

Sameer Sheth, a projekt vezetője szerint ez az első alkalom, hogy az emberi érzelmeket az agyi régiók megfigyelésével ilyen pontosan tudták detektálni. Sőt, a csapat arra is módot talált, hogy stimulálja az adott agyi területet, ezzel pedig pozitív hangulatot sikerült generálniuk.

A vizsgálat egyik résztvevője, akit John néven emlegetnek, azt nyilatkozta, olyan érzés volt, mintha levették volna róla a lelki súlyokat.

Az orvosok mindezt úgy érték el, hogy fél tucat elektródát ültettek az illető agyába, pont oda, ahol a depresszió kapcsán megfigyelhető volt az érzelem. Az ilyen kezelés nem újdonság – a Parkinson-kór esetében már bevett gyakorlat –, ám a depressziót ez idáig nem sikerült ezzel kezelni. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, egyelőre nem érteni pontosan a folyamatot, így nincs szó arról, hogy mostantól ilyen kezelést is lehetne alkalmazni.

A vizsgálatba egyébként öt, súlyos depresszióban szenvedő embert vontak be. A jövőben több beteganyagra volna szükség a pontos következtetések levonásához, ám megjegyezték, hogy a beavatkozás drága, ráadásul invazív, így erre egyelőre nincs túl sok esély.

A vizsgálat során ugyanakkor feltárták a cinguláris kéreg aktivitását, amiről úgy tűnik, összefüggésben állhat a betegek rossz hangulatával. A szakemberek úgy vélik, a kapcsolat annyira erős, hogy az aktivitásból megjósolható, mennyire súlyos állapotú a beteg.

MANIT hírek

Sclerosis Multiplexes betegek országos találkozója Szegeden

2023.09.16.
...

Szakmai díjat vett át a MANIT Szakdolgozói Szekció egyik vezetője

2023.09.11.
...

Myasthenia Gravis az European Academy of Neurology (EAN) budapesti kongresszusán

2023.06.24.
...

Legyen a jubileumi MANIT X. Kongresszus előadója!

2023.06.05.
...

Neuroimmunológia hírek

Myasthenia Gravis: letölthető értékelési skálák a betegvizsgálathoz

2023.09.13.
...

NMOSD akadémia Lyonban magyar részvétellel

2023.09.11.
...

Nagy érdeklődés kíséri az idei Országos SM Napot is

2023.09.02.
...

Közzétették az idén Szegeden meghirdetett Országos SM Nap programját

2023.08.28.
...

Szakmai lapszemle

Kezdeti kezelés kihatása a későbbi rokkantságra SM-ben

2023.09.04.
...

Délkelet-Európai SM Centrumok real world tapasztalatai a cladribine hatóanyagról

2023.08.07.
...

Zárójelentés: orvos írta vagy a ChatGPT?

2023.08.06.
...

Összevonják az OGYÉI-t és az NNK-t

2023.08.01.
...